Fatum

Magamban hordozlak,
magammal viszlek,
bármerre fordulj is,
tudlak és hiszlek.
Várom, hogy megszüless,
várom, hogy felnőj,
várom, hogy mást szeress,
de várom, hogy eljöjj.
Bár, ha eljössz majd,
az lesz a végzet,

mit el soha nem kerülsz,
kiontják véred.
Állok a sírodnál
újra és ismét,
mint annyi élten át,
várom, hogy megvédj,
megvédj te magamtól,
más sose védhet,
bár, tudom, ha eljössz,
az lesz a végzet.

Szemembe nézel,
s amit látsz benne,
nem érted meg sose,
nem érti más se…
Nem érted meg sose,
szeretlek téged!
Óh, mennyi élten át,
hordozom én ezt.
Három évszázad,
ez lesz a végzet,

az átok, mi így szólt,
mert szeretlek téged.
Mert ő is szerette,
s én elvettem tőle,
azt a lányt akkor rég,
s most járok körbe…
Ez az én keresztem,
hordozom én ezt,
hordozom, mert így szólt,
ez lesz a végzet…

Amikor rám nézel,
s szíved megérez,
a sors majd felkacag,
ím, itt a vége.
Valahogy megöl majd,
elvesz majd ismét,
s én állok a sírodnál,
enyém az emlék.
Mert ő megmondta:
„Ez lesz a végzet,

nem menekülhetsz,
megtalál téged!
Bárhová elbújj is,
rádtalál újra,
és, hogyha megszeret,
sír lesz az útja!
Élj tovább nélküle!
Érezd, mit érzek!”
S én most már érezem,
kegyetlen végzet…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s